2013. július 1., hétfő

Nyári haj baj? – Kerüld el!


Köztudott, hogy a nap nem tesz jót hajunknak. Sugarai roncsoló hatásának következtében töredezett, fénytelen, szálkás és színtelen lesz. Nem hangzik valami jól, ugye? Azonban még nem késő. Az alábbi pakolások segítenek, hogy hajkoronád újra régi fényében tündököljön. Egészen biztos, hogyha kinyitod a hűtőd a legalapvetőbb élelmiszereket felhasználva, úgymint tojás, méz, uborka vagy banán szuper keveréket készíthetsz magadnak, csak figyelj!


Az egyszerűség gyönyörködtet – Tojás és méz
Először is, a megszokott módon mosd meg a hajad. Majd fogd a tojást, 1 tojássárgáját keverj el 3 evőkanál mézzel és vidd fel a hajadra. Csavard be törülközővel, majd egy óra elteltével öblítsd le.

Minimalizmus – Uborka és más semmi
Itt az ideje, hogy elfelejtsd az uborkát, mint ételeink, salátáink alapját, hiszen a szépségápolás számos területén alkalmazzák. Pakolások, balzsamok alapanyaga, rovarcsípések ellen is kiváló. Fogadjunk, hogy nem tudtad, de az ókori Egyiptom rabszolgái szomjoltás gyanánt uborkalét szürcsölgettek. Az alappakolásunk nem változott. 

Lereszeled az uborkát, majd kicsavarod a levét és három evőkanállal a keverékhez öntesz. Két tojás sárgáját, illetve 2 evőkanál mézet is elkeversz az uborkás lével. Kend fel a hajadra, tegyél rá fóliát, és bugyoláld be törülközővel. Fél óra után öblítsd le.



Luxus elérhető áron – Főszerepben az avocado és a banán
Első lépésként összepépesítesz fél banánt és egy fél avocadot. Ha elkészültél adj hozzá egy evőkanál natúr joghurtot és egy evőkanál olívaolajat. A keveréket természetesen hajmosás után tedd fel a hajadra, és a megszokott módon végezd el a ceremóniát: fólia a hajra, törülközőbe csavarás. Fél óra múltán öblítsd le a masszát.

Sör – Nem csak ivászat céljából
Bizony mondjuk Nektek, a sör hasznos is lehet, amennyiben a hajadat kívánod ápolni vele. Nem is szükséges mást tenned, mint hajmosás után leönteni sörrel a hajad, jól elfésülni benne és 5-10 perc után leöblíteni. A szaga miatt pedig ne aggódj, hamar elpárolog. A fényes, és ragyogó hajért bármit, ugye lányok?

B.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése