2013. július 9., kedd

Így sminkelj nyáron!


Az év egyik szakaszán sem vagyok túlságosan híve a feltűnő nappali sminkeknek, de úgy gondolom a „kevesebb néha több” alapelv nyáron még a szokásosnál is jobban betartandó bölcsesség. Sok lány esik abba a csapdába, hogy 30 fokos hőségben is természetellenesre vakolja az arcát, és amikor elkezd verítékezni, az köztünk szólva, nem szép látvány. Épp ezért gondoltam, hogy bemutatom, hogyan ajánlatos nyáron sminkelni, és, hogy érhetjük el, hogy kifestve is természetesnek hassunk.


Nyáron, ha teheted, teljesen hagyd el az alapozót, és használj helyette BB vagy CC krémet! Persze ezekből is vékony réteget használj, hiszen, ha túlzásba viszed, ugyanúgy leolvad az arcodról, mint bármelyik alapozó! Mindig a bőrszínednek megfelelő színű krémet használj, úgy teljesen természetes hatást érhetsz el.A tökéletes sminkhez nyáron sem maradhat el a pirosítás, de, ha port használsz, csak egy leheletnyit vigyél fel az ecsetedre, és úgy menj végig vele az arccsontodon.
Ha tartósabb hatást szeretnél elérni, akkor az a legjobb, ha por helyett krémes, vagy folyékony arcpirosítót választasz!A szemeidre mindenképp használj szemhéjpúdert, mert tartósabbá tesz, és kiválóan fixál, megóvja a sminket az elmaszatolódástól. A természetes hatás érdekében csak natúr színeket használj, és kerüld a szemceruzát! Maszatolódik, elfolyik. Ha mindenképp szeretnéd sötétebben is kiemelni a szemed, akkor inkább szemhéjtussal vékonyan húzd ki a felső szempilláid tövét!
 
 Szempillaspirálból nyáron válassz vízálló formulát, de ebből is feketét, hiszen szép sötét, dús és hosszú pillák nélkül mit sem ér a smink.Ne használj rúzst! Maradj inkább a natúrabb színű szájfénynél, vagy a színezett ajakápolónál. Sokkal természetesebb és tartósabb hatást is érhetsz el velük! Ebben az időszakban a sminknél talán fontosabb az arcápolás. A rendszeres hámlasztás, a zsírosodást megelőző arctisztító használata és a fényvédő krém segít, hogy tökéletes legyen az arcbőröd nyáron is!
Vivi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése