2013. július 26., péntek

Ne félj megmutatni önmagad!



Vaskos hazugságok
Filmkritika

Nola Devin a Shine! magazinnál dolgozik szerkesztőként. Azonban kinézete miatt sokszor megszólják; s  éppen emiatt nem bízzák rá a tanácsadó rovatot, mondván, hogy egy ilyen személy nem lehetne sikeres ebben a témában, hisz oda egy ’arc’ kell. Ekkor Nola megalkotja saját alteregóját vékonyabb kivitelben, Belinda Apple személyében. Olyan sikerre tesz szert, amire senki nem számított, és éppen egy könyvet adnának ki a tanácsaiból, ha hajlandó lenne megjelenni a megbeszéléseken.  Egy nap aztán belebotlik álmai pasijába és szép lassan a korábban csak a képzeletében létező nő testet ölt benne.

Legjobban tán így foglalhatnánk össze ennek a filmnek a történetét, úgy, hogy ne lőjük le a poént. Vagyis azt, hogy elmondja –e az igazságot arról, hogy ő valójában az a személy, akinek annyi csalódott és magányos nő kérte ki a tanácsát. Valamint azt, hogy ez milyen hatással lesz a bimbózó kapcsolatára. 

Bár kevésbé ismert színészek játszanak ebben az alkotásban, mégis, szerintünk így tökéletes, ahogy van. Akárhányszor nézem meg, nagyon tetszik és mindig ugyanazt gondolom róla. Végre egy olyan film, amely bemutatja, hogy nem a kinézet a legfontosabb. Hiszen akárhogyan nézünk ki, ez nem szabad hogy megakadályozzon minket abban, hogy elérjünk valamit. Miért kell mindig a sztereotípiák szerint gondolkodnunk - vagyis a többségnek? Hiszen kinézettől függetlenül bárki lehet okos, vicces, és barátságos -, de mégis könnyebb elítélni, mint megismerni és egy mérföldet is járni a cipőjében.
Ez a film pedig éppen arra mutat rá, hogy MINDENKI TÖKÉLETES A MAGA MÓDJÁN! S ha mi magunk nem hisszük el, hogy szépek vagyunk, akkor hogyan várjuk el másoktól, hogy azt gondolják rólunk?

  „Mind Hamupipőkék vagyunk, mérettől függetlenül. A maga módján minden nő szép, és kecses. Ám megtalálni azt a szépséget nem könnyű. Hamupipőkének meg kellett tanulnia, hogy nem a gonosz mostoha volt a baj, hanem az, hogy könnyebb volt otthon elbújni és takarítani, mint kimenni, és megkeresni a boldogságot. Szüksége volt egy jó tündérre, aki segít növelni az önbizalmát, és legyőzni a médiában látható valótlan, túl szép, anorexiás hercegnőkép által kiváltott félelmeit.
Hamupipőkének, ahhoz, hogy változtasson nagy bátorságra volt szüksége. Hogy a súrolókefét, mesés tánccipőre cserélje. De végül is megérte.”

N.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése