2013. augusztus 6., kedd

Így nyaralj a pasid haverjaival!



Amikor már régóta együtt vagy valakivel, eljön az idő, hogy megismerd a barátait. Amikor megismerted őket, eljön az az idő, hogy együtt bulizzatok, esetleg nyaraljatok, és ha hiszed, ha nem, erre nem árt testben és lélekben alaposan felkészülni!



Az aranyos, kedves, bújós, és gügyögős pasidból a barátai társaságában könnyen válhat nagyszájú, egoista, malacvicceket mesélő barom, akivel, ha így ismered meg, talán sosem állnál szóba. Ez van. De ettől persze még ugyanúgy fogod szeretni. Ám ez még csak a kisebb gond, mert nem csak a te barmodat kell ilyenkor elviselned, hanem még 3-4 másikat, akik próbálgatják, meddig mehetnek el a beszólásaikkal, anélkül, hogy kiborulnál, és közölnéd, hogy soha többet nem akarsz belerondítani a kanbuliba egyetlen nőneműként. 

Készülj fel, hogy minden, amit teszel, amit mondasz, vagy amit magadon hordasz, magas labdaként szolgálhat a kiborulásod érdekében mindenre képes hímeknek. Persze ezektől eltekintve minden bizonnyal imádnivalók, hiszen mégis csak a pasid barátai, épp ezért jó benyomást akarsz majd kelteni bennük. Ehhez pedig le kell vetkőznöd minden gátlásodat, minden hisztidet, és a velük töltött időre nem árt magadra öltened a „tökéletes barátnő” jelmezt, és viselkedést. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyél önmagad, inkább azt, hogy hozd ki a legjobbat magadból! 




Ne sértődj meg, ha megpróbálnak kicikizni, vagy azzal viccelődnek, hogy a párodnak ideje lenne megszabadulnia tőled, inkább mutasd meg, hogy téged sem kell félteni! Ne akard kivonni se magad, sem a barátodat a programok alól, hiszen egy közös mókánál nincs jobb alkalom arra, hogy megszerettesd magad a többiekkel! 

Légy közvetlen, és nagyon türelmes! És, ha tényleg egyetlen nőként vagy jelen, akkor vagy viseld el, hogy a sportról és esetleg más nőkről is beszélgetnek, és xboxoznak, vagy helyette ez alatt az idő alatt hagyd őket magukra és találd fel magad valami mással. Mosogass el, vagy csinálj nekik egy kis harapnivalót! Ha kiállod a próbát és sikerül a szívükbe férkőznöd, minden bizonnyal legközelebb is szívesen látott vendég leszel, és nem csak „plusz egy fő”!

Vivi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése