Elítélhetünk-e valakit csak azért, mert egy másik világhoz tartozik? Mert hosszú, barna a haja, napbarnított a bőre, Michael Kors karóra villog a csuklóján és a legújabb trendnek megfelelő szettet viseli?Mert a szülei esetleg jókor voltak jó helyen és valószínűleg neki sem lesz az életben semmire sem gondja? Nem. Nem hiszem. De valamiért ilyenkor mindig az a szó jut eszembe, hogy életképtelen. Valóban az lenne? Haragudnunk kellene rá azért, mert ő a szerencse kegyeltje, míg mi kegyvesztettek? Mi vajon lemondanánk a fényűzésről, a pompáról, ami már egy magasabb életszínvonalhoz társul? Nem biztos. Mi mennyire lennénk mások? Jól éreznénk-e magunkat a bőrünkben? A sajátunknak éreznénk-e? Képesek lennénk megőrizni egykor volt tiszta lelkünket, emberi mivoltunkat? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, ahogy elnéztem az előttem ülő két fiatal lányt. Igazából nem is értettem mit keresnek a vonaton. Egy azonban biztos volt, és így is lesz mindig: mindenki azt kapja, amiért megdolgozott. Az Ő esetükben, és amúgy is, ez a dolog már teljesen relatív. Persze nem akartam én rosszmájú lenni. Miután eszmefuttatásom végére értem becsuktam a jegyzetfüzetem, hátrahajtottam a fejem, majd egy mély lélegzetvétel után élveztem, ahogy elsuhan körülöttem a messzeség.
B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése