2013. június 21., péntek

Szubjektíven: Nyári sorozatparádé



Mint ahogy ezt eddig is megszokhattuk, nyáron útjukra indulnak az újabbnál újabb televíziós sorozatok; esetleg visszatérnek a már megszokott kedvenceink egy újabb évaddal. 

Gondoltam utánanézek annak, hogy milyen televíziós műsorok kerülnek idén nyáron a képernyőkre, és határozottan mondhatom, hogy elég kiábrándító a helyzet.  Semmi  ’extrára’ nem számíthatunk, egyre több nyomozós sorozat lesz, mintha nem tudnának valami újdonságot kitalálni a krimisorozatos forgatókönyvön kívül. 

Elhiszem, hogy vannak olyan személyek, nem is kevesen, akik izgatottan várják ezeknek az újabbnál- újabb részeit, de egy idő után már sok az, hogy akárhova kapcsolom a tévét, vagy a CSI-; vagy az NCIS valamelyik fajtája megy minden egyes nap.  Nem azt mondom, hogy nem érdekesek ezek a sorozatok, mert roppant érdekfeszítő, ahogyan rájönnek a nyomozók a dolgokra, de én azért is vagyok ellene kicsit, mert ezekkel ötleteket adnak egy csomó embernek. Ezt pedig nem kellene. Így is olyan sok rossz dologról hallhatunk minden nap, nem kell még több. 

Szóval mindezek ellenére újból elindítják a Grimm című sorozatot idén nyáron, mely hasonló szálon fut, mint az előbb felsoroltak, útjára engedik még az Amerikai Horror Sztorit, a Gyilkosságot és a Gyilkos hajszát is.
Ezek helyett én inkább befejezném a már futó sorozatokat; mint például a Dr. Csontot, amelynek bár igaz, hogy van 9. évadja is, de az RTL Klub hirtelen befejezte a 7. évadját, és elkezdte ismételni dupla részekkel a 4. évad közepétől. Ilyenkor a néző nem értheti, hogy most mi történt, ez lenne a nyolcadik évad? Legalább tájékoztathatnák a kedves nézőket arról, hogy mikor kerül képernyőre az új rész, amit várnak. Ez az évadnyitó kiváltképpen engem is érdekelne, még akkor is, ha jól ’leírták’ ezt az évadot.

Ugyanígy vagyok az Egyszer volt hol nem volt című sorozattal, ami kedd esténként került képernyőre az M1-en. Az évadzáró rész után, ahelyett hogy elkezdték volna a második évadot, a Párizsi helyszínelőket rakták a közkedvelt műsor helyére. Meglehet; hogy itthon nem nézték olyan sokan a televízióban, de én nem vettem volna le a képernyőről. 

A Dexter című sorozat kedvelői viszont örülhetnek, ugyanis egy új évaddal jelentkezik sorozatuk, hétfő esténként a Viasat 6-on. 

Hazánkban még ’friss húsnak’ számít a Szépség és a Szörnyeteg című sorozat, mely szintén egy nyomozós sorozat, de a jóval könnyedebb, kissé romantikusabb fajtából. Egy fiatal, sikeres ügyvédnőt megtámadnak, és majdnem megölnek, mikor egy titokzatos idegen megmenti. A hölgy ezután rendőrnek áll, és megpróbálja megtalálni megmentőjét.  És hogy mikor láthatjuk? Vasárnap kora este a Szuper TV2-őn. 

S ha esetleg nincs semmi teendőtök ezeken a meleg nyári estéken, kukkantsatok bele egy-némelyik sorozatba. Jó szórakozást! 


N. - az oldal új szerzője. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése