Ismét megkésve írok, már több, mint egy hete
Barnet-ben lakom egy zsidó családnál. És meglehetősen élvezem. 3 gyerekük van,
a legkisebbik, Louis másfél éves, és nagyon édes, egyfolytában mosolyog. A
középső, Aaron 5 éves, és tipikusan középső gyerek, aki nagyon féltékeny a
legkisebbre. De egyébként ő is nagyon aranyos, és imádnivaló. A legnagyobb, Ava
7 éves, és nagyon hosszú szőke haja van, amit nem tud magának kifésülni
rendesen, de mást sem enged a közelébe. Egyébként ő is nagyon aranyos. Az
anyuka jógaoktató és főként gyerekekkel foglalkozik, de persze most nem
dolgozik. Az apuka pedig valami telefonhálózatnak az európai menedzsere, azt
hiszem. A lényeg az, hogy Amszterdamban dolgozik, és október elején az egész
család követi őt. Így aztán én is csak addig maradok. Pedig nagyon megszerettem
őket, de tényleg.
Tehát nagyon kutatok a megfelelő család után. És
szerencsére már van tapasztalatom is a keresésben.
Múlt héten vasárnap találkoztam az első opcionális
anyukával, 3 gyerekes, gyesen levő nő, a legkisebb gyerek 7 hónapos, és 70
fontot akart volna adni. Amit én keveslek, mivelhogy gyakorlatilag egy
kisbabára és két másikra kell vigyáznom, meg ugye háztartás, meg ilyenek. az
anyuka egyébként nagyon szimpatikusnak tűnt, de a 70 font nekem egyszerűen nem
elég.
Kedden iskola után átjött az anyukának az egyik barátnője
2 gyerekkel. És beszéltünk arról, hogy felvenne, mint au-pairt, mivel a mostani
au-pairje elköltözik. Nagyon barátságos volt, meg rengeteget beszélt, közvetlen
volt, meg minden. Megbeszéltük, hogy másnap, szerdán átjön, és átvisz hozzájuk.
És találkoztam a mostani au-pairrel, illetve a legkisebbik gyerekkel. Nagyon
édes kislány, 2 éves. Na és hozzáteszem, az anyuka itt dolgozik, az apuka
szintén, és a héten több délután is a 3 gyerekre kell vigyáznom 3-tól 7-ig,
amíg a szülők haza nem érnek. Most ugye majdnem ugyanez van, de az anyuka
itthon van, így eloszlik a teher. Órában tehát ugyanaz, de energiában
egyáltalán nem. És ugyanannyit fizetne, mint amennyit most kapok. 85 fontot. Na
és ebben benne van a hetente 2 este bébiszittelés. Tehát végül abban maradtunk,
majd hívjuk egymást, és még aznap este kaptam egy e-mailt, meg egy sms-t, hogy
engem szeretnének au-pairüknek. Hozzá kell tennem, hogy én voltam az egyetlen
opciójuk perpillanat, és mondhatni kéznél voltam. Azt válaszoltam, hogy még a
hétvégén több interjúm lesz, így szeretnék jövő héten válaszolni. Hozzá kell
tennem, hogy volt egy incidens, ami nem vetett túl jó fényt erre az anyukára.
Mikor náluk voltam, a kislány becsípte az ujját az etetőszékébe, és nagyon sírt
miatta. És az anyuka egyszerűen meg se mozdult. Az asztal másik végén ült, és
fel sem állt. Az au-pair vigasztalta meg a kislányt, hozott ragtapaszt, és
amikor már nem sírt a gyerek, akkor odasétált az anyukájához, aki adott rá
puszit. Nem azt mondom, hogy én nem akarom megvigasztalni senkinek a gyerekét.
Hanem azért szerintem ez nem teljesen normális, hogy ha az anyuka otthon van,
és a gyerek sír, akkor nem ő vigasztalja meg. Ez valahogy nem tetszett. Csütörtök
este kaptam tőle egy újabb e-mailt, hogy beszéltek egy másik lánnyal skype-on,
és ha engem nem érdekel a dolog, akkor igent mondanak a lánynak. Én pedig
válaszoltam, hogy mivel nekem van egy jobb lehetőségem, így nyugodtan tegyék
amit jónak látnak.
Szerdán ugyanis észrevettem egy üzenetet facebookon.
Vasárnap küldték, csak mivel nem ismerőstől jött, az egyebek-mappába került,
amit ugye nem jut eszébe senkinek nézegetni. Na de szerencsére észrevettem. Egy
anyuka adta meg az e-mail címét, mondván, hogy au-pairt keres. Én pedig azonnal
válaszoltam, elküldtem minden adatomat neki, és ő pár percre rá válaszolt is
egy hosszú levéllel. 3 gyerekes család, a legkisebb 3 éves, a két nagy 5 és 7
évesek. Nagyon zsidók, tehát tartják a sabbath-ot, meg minden ilyesmit, és
nemrég rossz tapasztalatuk volt egy au-pairrel. Több e-mailt követően még szerdán
felhívott, és megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk. Azt írta, hogy 100
fontot is tud fizetni, mivel tapasztalt vagyok, na meg már itt vagyok helyben.
Így azért egészen más családot keresni, mint látatlanban válogatni. Oké, hogy
van skype, de azért az előbbi jelenetet nem láttam volna skype-on. Tehát jó egy
kicsit elmenni a családokhoz, megismerkedni a gyerekekkel, mert akkor rögtön
látja az ember, hogy illik-e a családba, vagy sem. Ez az anyuka egyébként
ragaszkodott ahhoz, hogy a mostani anyukával is beszéljen telefonon, beszéltek
is jó hosszan, és csupa jót hallottam magamról, ami nagyon jól esett. Egyébként
az anyuka nagyon hangsúlyozta, hogy kevésbé kell a gyerekekkel lennem, és
inkább a háztartásba kellene besegítenem, tehát takarítani, mosni, ilyesmi, meg
ugye a gyerekek után folyton pakolni. És ezt itt is csinálom egyfolytában,
hiszen folyamatosan jönnek potenciális albérlők megnézni a házat, tehát
nagyjából mindig rendben kell lennie mindennek. Nagyon izgulok a vasárnap
miatt, mert jó lenne azért már tudni, hogy októbertől hol fogok lakni.
Egyébként a mostani család nagyon lazán veszi ezt a
költözködést. Még semmi sincs lefixálva. Nincs albérlőjük, de nincs
Amszterdamban ház sem, amit ki akarnának venni. A gyerekek iskoláját sem
találták még ki. A pakolásról meg ne is beszéljünk. Elvileg majdnem minden
bútort visznek, de szerintem még nem döntötték el egy csomó mindenről, hogy
marad-e vagy sem. Annyi változás történt, hogy tegnap elkezdtem bedobozolni a
könyveket, amiket itt hagynak, mert azokat felrakják a padlásra. De ennyi.
Csütörtökön az anyuka azon gondolkodott, hogy lehet, hogy egy héttel később
indulnak. Persze, rögtön mondta, hogy ha addigra találok új helyet, nyugodtan
menjek, majd megoldja.
Tehát azt remélem, hogy sikerül találnom egy jó
családot, akik nem fognak egyik napról a másikra kidobni. És ha ez összejön,
már csak meg kell szoknom Angliát. Mert az időjárás kriminális. Keddtől
csütörtökig esett az eső. Ez azért az ember kedvére is rendesen rányomja a
bélyegét. Pénteken viszont kisütött a nap, ami lényegesen jobb volt.
Várom már a vasárnapot.
L.
(a képek illusztrációk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése