2013. május 19., vasárnap

Az Eurovízió margójára



Töredelmesen bevallom, az idei évben nem követtem figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált. Nem voltam tisztában más nemzetek indulóival, annyit tudtam csupán, hogy Magyarország kit szándékozik Malmöbe küldeni. Azt had szögezzem le már az elején, mindenkinek lehet szubjektív véleménye, én már önmagában véve a Dal-t is egy ügyes marketing fogásnak látom, ami nem csak, hogy nevetséges, mert ismét a szavazatok kerülnek előtérbe, a pénz, hanem mindezek mellett abszurdum, hogy mindenből show-t kell csinálni. Mert ehhez ért az ország. Mindenhonnan pénzt szakítani. Miért nem lett volna elegendő az, hogy egy szigorúan szakmai zsűri választja ki az esélyes dalt, miért kellett részben népszerűségi alapon, hozzá nem értők kezébe adni az induló sorsát? 


Hogy miért mondom ezt? Egy szavazásos show-ban nyilván az adott előadó dala mellett előtérbe kerül az illető személyisége, hogy mennyire megnyerő, értem ez alatt, hogy mennyire néz ki jól, milyen szépen tud mosolyogni. Amennyiben minden tényező klappol, már kiváltotta a hatást egy bizonyos szegmensnél, és biztos lehet benne, hogy elkapta a szavazótábort, legyen szó tinilányokról, vagy az idősebb korosztályról. Tehát, ebben az esetben sem azt célozza meg a dolog, amit kellene.Felszínes sablon tényezők adják az alapját a szavazásnak. Kezdetben én is egy voltam a fanyalgók közül, azok közül akik ByeAlex esélyességét firtatták. Nem a dalával van baj, akkoriban úgy gondoltam, hogy egy sokkal színpad képesebb dallal nagyobb lenne az esélyünk, egy igazán látványos produktummal talán tudnánk változtatni  azon, hogyan könyveltek el nemzetközi viszonylatban minket, magyarokat. Túl lassúnak véltem a dalt, és hiába szerethető a dalszöveg, kellemes a hangzás, mi értelme lett volna, ha nem értik? 

A tegnapi este folyamán az én állam is leesett, annak ellenére, hogy akarva, akaratlanul az én szívembe is belopta magát Márta Alex Kedvesem című dala. Eddig is voltak nemzetek, akik be merték vállalni, hogy a saját nyelvükön énekeljenek, viszont sokkal többen akadtak akik beálltak a sorba és a tömegcikk kategóriába elmenő dalaikkal, ügyes fenékriszálással próbálták meghódítani az akár világhírnevet is jelentő deszkákat. Magyarország is ezt a formát követte eddig, a koreográfiát leszámítva. Az anyanyelvünkön talán Rúzsa Magdi óta nem szólaltunk meg. Izgalmas várakozás előzte meg tehát Alex malmöi szereplését, izzott a levegő, annál is inkább a közösségi oldalak fórumjai, ahol a lehető legsokszínűbb kommentáradat utalt arra, hogy ez a srác valamilyen módon, legyen az negatív, vagy pozitív, de hatást vált ki az emberekből. Vagy a bukását kívánják, vagy pedig azt, hogy arasson fényes győzelmet egy magyar dal. Megtörtént, hiszen ha nem is az első helyet vívta ki, de a tizediket a magáének tudhatja a nemzetközileg is nagy népszerűséget kivívott Kedvesem. 


"A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.."- hangzott el a Nemzeti Dalban is. Újra értelmet nyert az alábbi mondat, hiszen a jelenlegi helyzetben ez ByeAlex közreműködésével valósult meg. Célt ért a Kedvesem, a YouTube-ra számos pozitív komment érkezik valamennyi nemzet tájáról. Rengetegen  dícsérik azt, amiért Alex bevállalta azt, hogy magyarul énekel, valóban becsülendő. Érték, ami ezúttal ritka nagy újdonságnak bizonyult. Köszönetüket fejezték ki a kommentelők az iránt, hogy emelte a nyelvi sokszínűséget, és nem egy újabb angol kreálmánnyal próbálta megnyerni az Eurovíziót. A szívnek legkedvesebb talán mégiscsak azok a kommentek bizonyulnak, amelyben azt ecsetelik, hogy bár nem értik a Kedvesem című dal szövegét, mégis ennek hatására döntöttek úgy, hogy szeretnének megtanulni magyarul. Ami már önmagában véve is érdem. Kellemes és szerethető, számos nemzet igyekszik a saját nyelvén is megfeleltetni a Kedvesem refrénjét, és hozzáteszik a magyar verziót azért sokkalta jobban szeretik. A ráadás pedig, hogy ez lett a csengőhangjuk is. Alig akad negatív komment, úgy látszik valóban a keblébe zárta ByeAlexet Európa. A siker kulcsa talán az lehetett, hogy Alex nem próbált görcsösen megfelelni az elvárásoknak. Nemes egyszerűséggel nevezett a Dalba, nyert, malmőben elénekelte és kész. Ez elegendő volt a 10. helyhez. Alexet a Nox és Rúzsa Magdi előzi meg csupán.

Mióta kiderült, hogy Alex képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, ízekre szedte őt a média. Az utóbbi napokban olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint hipszter külsejének köszönheti a döntőbe jutását, hiszen a Good Evening Europe az 5. legszexisebb pasinak választotta. Malmöben Mindenki tudni akarta, hogy ki is ez a titokzatos srác, mi is az a Kedvesem, hiszen a dalról első hallgatásra látszott, hogy nem hétköznapi, hiszen metaforikusan jeleníti meg egy lány és egy fiú szerelmét. Alex nagy népszerűségre tett szert a fellépését megelőzően is.Hihetetlen és roppant váratlan fordulat következett be, mégis ez az egyszerű srác érte el. 


A magyar nemzetre sajátosan jellemző az összefogás hiánya, ez most is látszott, hiszen ByeAlex a köz akarata révén jutott oda ahová, mégis, sok magyar honfitársa vált irigyesévé. Miután kiderült az eredmény, hirtelen közkincs lett. Bravó Magyarország. Pedig mondjuk ki, szép teljesítményt nyújtott. Egyszer csak felbukkant az ismeretlenség homályából egy szemüveges srác, aki merőben eltérő, mint a zenésztársadalom többi tagja. Nem volt befutott híresség, nem rendelkezett több éves, évtizedes előadói tapasztalattal, nem volt senkinek a senkije. Nyugodtságával hamar vált vita tárgyává, nyilvánvaló volt, hogy Őt tényleg nem érdekli, hogy mit szól hozzá a közvélemény. Senkinek nem akart megfelelni. Jött, énekelt és ennyi elég volt. Megcáfolta azt az állítást, miszerint magyar nemzet nem szerepelhet jól Eurovíziós Dalfesztiválon, mindegy, hogy kivel indul. De. Igenis sikerült. Hipszter, vagy nem hipszter,Európa szerte ismert és közkedvelt lett ByeAlex és a Kedvesem. Már megérte, hogy idén is részt vettünk a versenyen, végre emelkedtek azok a bizonyos pontszámok, emelkedett a népszerűségünk, elismertek bennünket, mint nemzet. Úgy látszik történnek még csodák. Köszönjük, ByeAlex! Te vagy a mi "Kedvesünk"..


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése