2013. december 2., hétfő

Kend a kávét az arcodra!



Óriási rajongója vagyok a kávénak, már- már fanatikusan epekedem érte. Reggelente nem indulhat el nap anélkül, hogy akár egy csészével is elfogyasztottam volna. A nap folyamán persze ez a mennyiség megtöbbszöröződik, de ez teljesen érthető. Sokan vagyunk így ezzel. Társunk az ébredés során, beszélgetések alatt, munka közben, ha épp feltöltődésre van szükségünk, vagy egyszerűen csak olvasás közben. Azonban nem titok, hogy már a szépségápolásban is. 



Nem feltétlenül kell drága kencékre pazarolni a pénzünket, készíthetünk hatásos pakolást mi magunk is a kávézacc felhasználásával. Ehhez csupán két evőkanál tojásfehérjére és ugyanennyi mennyiségű kávézaccra lesz szükségünk. A hozzávalókat jól elkeverjük, majd az így elkészült keveréket felvisszük az arcunkra, ha megszáradt, akkor pedig lemossuk. A zacc hatásának köszönhetően a szem körüli szarkalábak csökkennek, és az arcbőrünk is feszesebb lesz. Éppen ezért ajánlott hetente kétszer megismételni a műveletet. 


Jó hír, hogy a pattanások ellen is felveszi a harcot. Rendkívül hatásos mitesszereltávolító keveréket kaphatunk, ha egy deci arclemosóhoz egy teáskanál kávézaccot keverünk. Ebben az esetben viszont figyelni kell a zacc mennyiségére is, hiszen, ha túl sok az gyulladáshoz vezethet, illetve, hogy csak havonta egy alkalommal használjuk. Finoman dörzsöljük az arcunkra, és végezetül öblítsük le. Ezek után persze ne felejtsük el hidratálókrémmel bekenni az arcunkat. 

B.

1 megjegyzés: